Budapest marathon: check

4:41:09 :-D

Autumn challenges

I am not a natural born happy and careless person, I am not the one who can just look at everything from a positive point of view. E.g. summer is over, autumn comes, but it is great because a t least I can start layering and I can buy cool booties…No, it doesn’t sound like me at all. I need time to adapt myself to new situations, new challenges. (like autumn) And let’s face it, this is not going to change (only the adaptation time will decrease) whatever I read or learn. It is just me and it would be a lie and self-denial to say that I’ve just changed a lot in this aspect ….

But I’ve changed a lot in another way:

It is typical of me to get slightly depressed all of a sudden without even knowing the reason behind it. It happens a couple of times every year, no matter where I am or what I do. I guess it is just a normal stress situation when everything is getting too much and you need to slow down a bit. That’s the point where I always started to over analyse myself and my life trying to point out the huge (non-existent) problems, and to find who is responsible for that  (99% it was always my bf who makes my life miserable; it was never me…)and I felt pity for myself…weeks-long .

That’s my old self.

Now that autumn is officially here, I have to face the cold temperatures (not that the summer in Berlin was so warm) and the long nights. And for me who is a major sun worshipper it is a real tragedy. + I’ve worked a lot and haven’t slept enough in the last couple of weeks or even months + I miss my Precious  who’s been on a kind of business trip for weeks + marathon training session is on its peak; my body is exhausted.

No wonder I’ve started to feel a bit down this week (after feeling amazing for months). It is normal, as I’ve mentioned above it happens to me every now and again, but I do feel that I’ve changed a lot recently. My reaction to my bad mood was not the way it used to be. I don’t think that there is anything wrong with my life in general. I don’t blame it on my bf (it is not his fault that he has to work, is it?), I don’t feel pity for myself because there is nothing majorly wrong with me.

It is just autumn, I am just tired, I just need a little me time (reading,relaxing, sauna, yoga, etc) and a little more quality time with my loved ones. My body needs some rest and even more vitamins. That’s all.  And maybe I even try to enjoy layering and start wearing my new booties J

Nem vagyok egy született pozitív személyiség, nem tudok mindenhez egy pillanat alatt pozitívan viszonyulni. Pl. itt az ősz, hideg van, sötét van, de nem baj, legalább jobban tudom kombinálni a ruhatáram különböző darabjait és hordhatom az új bokacsizmám… Nem, ez nem én vagyok.  Nekem időre van szükségem, hogy adaptálódjak az új, nem feltétlenül pozitív helyzetekhez, kihívásokhoz. (pl az ősz) És lássuk be, ez nem is nagyon fog változni (talán csak az adaptálódási idő fog csökkenni), bármit is olvasok vagy tanulok. Ilyen a karakterem, és hazugság és önámítás volna azt állítanom, hogy változtam ezen a téren.

De más téren viszont igenis változtam:

Néhány alkalommal évente előjön nálam egyfajta depresszív hangulat, hirtelen jön, és általában mindenféle konkrét ok nélkül. Az sem számít hol vagyok, mit csinálok, jönnek ezek a hullámvölgyek, és kész. Azt hiszem, ez egy normális stressz szituáció lehet, amikor minden egy kicsit sok lesz körülöttem, kevesebb az új élmény (vagy éppen túl sok, lés képtelen vagyok befogadni J), több az automatizmus, és bele kellene egy kicsit lazulni az életbe…Ezen a ponton a reakcióm általában az volt, hogy elkezdtem túlanalizálni az életemet, keresni azokat az óriási (általában nem létező) problémákat,amik ekkora depresszióba juttattak, keresni a felelősöket (ez az esetek 99%-ában a pasim volt, aki „megkeserítette” az életemet, és még csak véletlenül sem okoltam saját magamat),  és egyszerűen csak mesteri szinten sajnáltam magam.

Ez volt a régi énem.

Most hogy itt az ősz, és szembe kell néznem a hideggel (nem mintha a berlini nyár olyan forró lett volna), a hosszú éjszakákkal, és nekem mint nagy napimádónak, ez egy tragédiával ér fel + nagyon sokat dolgoztam és keveset aludtam az utóbbi hetekben vagy inkább hónapokban igazi pihenéssel töltött időszak nélkül + hiányzik a Drágaságom, aki hetek óta úton van egy munka miatt + a maraton felkészülésem éppen a legmegerőltetőbb szakaszába érkezett, és a testem egy kis pihenésért könyörög…

Nem csoda, hogy egy kicsit csökkent a pozitív hangulatom a héten (miután hónapokig tényleg nagyon jól voltam). Szinte törvényszerű, hogy jönnie kellett ennek a hullámvölgynek. Ez nem változik, ami viszont igen, ahogy kezelem a helyzetet. A reakcióm nem a szokásos önsajnálat és a külvilág okolása volt. Nem gondolom, hogy baj lenne az életemmel, a pasimat sem okol, hisz nem az ő hibája, hogy dolgoznia kell.

Egyszerűen csak ősz van, egyszerűen csak fáradt vagyok, a testem több pihenésre és még több vitaminra szorul, és szellemileg is szükségem van egy kis feltöltődésre; kevesebb számítógép mellett töltött idő és több alvás, relaxálás, olvasás, jógázás, szaunázás és minden, kikapcsol.  Több időt kell együtt töltenem az emberekkel, akik fontosak számomra. És még az is lehet, hogy hamarosan reggelenként élvezettel válogatom össze az őszi outfit rétegeit, és hordom az új bokacsizmámat J.

35 km

I’ve just run 35 km. There is no need to mention that I am totally exhausted, right? I think I’ve just reached my physical limits of my body, which isn’t  very good news 3 weeks before my first marathon…I have no idea how I am gonna run another 7 km…but I still have 3 weeks to think it over and possibly look for some pieces of good advice from people who have accomplshed this magical 42 km already.

During this 3 h 46 min I only drank about 0,3 l water and had 2 packages of carbohydrate gel, which was really helpful giving me instantly loads of energy, but I should have probably had a lot more water and 1 more package of the carbstuff. (to defend myself, I have to tell you that I had a huge breakfast (porridge with banana and Apfelmuss) 2-3  hours before going to run and I also drank more than a liter - also isotonic drink with plenty of mineralsJ)

After 18 km my waist started aching, which has never happened before, and it still hurts quite bad. (not like an injury, but like a very high level of overexhaustion). But the real struggles came at around 28 km. My legs started to get very heavy, I couldn’t keed up my normal long distance tempo (around 9,3 km/h), I was actually running at a speed of an old lady during the last 5 km, and it is needless to say I was thirsty. I guess if I had more water on me I could have accomplished this last part much better. I had no power left what so ever… 

Thanks to Marina and Ben, my attention was totally distracted the whole time. For the first time in my life I didn’t listen to music but a Spanish learning podcast program: Notes in Spanish (http://www.notesinspanish.com/) more than 3 and a half hours long…I must have learned lots of Spanish without even realizing it. It is such a great way of learning. I will definitely write about that in another blog post.

As it is going to be my very first marathon ont he 7th October, I need the knowledge of the people with a lot more experience than I have. If anyone could give me a good advice for the next 3 weeks or for the race,  please do that!!

Lefutottam 35 km-t. Kb. 2 órával ezelőtt értem haza, de a testem még mindig teljesen padlón van. Erőtlen vagyok és le vagyok lassulva. Azt hiszem, ma elértem a fizikai tűrőképességem határait, ami persze nem a legjobb hír így 3 héttel az október 7-i maraton előtt. Egyszerűen fogalmam sincs, hogy fogom lefutni még azt a maradék 7 km-t. Nagyon rá kell pihennem arra napra. Még van 3 hetem, hogy átgondoljam, utánaolvassak, utánakérdezzek nálam tapasztaltabb emberektől, hogy hogy is lehet csúcsformába kerülni egy bizonyos napra.

Elkövettem sajnos azt a hibát, hogy 3h 46 min hosszú futáshoz mindössze 0,3 l vizet és 2 csomag szénhidrát gélt vittem magammal….Okos döntés volt, ugye? (azért védelmemben elmondanám, hogy reggel 2-3 órával a futás előtt egy óriási banános apfelmussos zabpehely tálat reggeliztem, valamint megittam fél liter teát és fél liter izotóniás italt, így aztán az első 15 km-en egyáltalán nem volt szükségem energia és folyadék utánpótlásra, azután viszont annál inkább)

A 18. km volt a vízválasztó, amikor is elkezdett fájni a derekam, így azután a felsőtestemet egy kicsit előredöntve futottam tovább (valószínűleg egyébként is ez lenne a helyes tartás, mert így kevesebb teher nehezedik a derékrészre) Még mindig fáj a derekam, de egyáltalán ne úgy mint egy sérülés, hanem egyszerűen nagyon durván túlerőltettem. Az igazi szenvedés viszont 28 km után kezdődött, amikor is kezdtek elnehezedni a lábaim, a normál hosszú táv tempómat (kb. 9,3 km/h) egyáltalán ne tudtam már tartani; a további km-eket egy idős hölgy tempójában nyomtam végig, és a vizem is elfogyott. Azt hiszem a vízhiány is az egyik oka annak, hogy ennyire kikészített ez a futás fizikailag.

Hála Bennek és Marinának a http://www.notesinspanish.com/-ról, a figyelmemet mindvégig sikeresen eltereltem. Életemben először nem zenére futottam, hanem mindvégig spanyol nyelvtanuló podcast műsorokat hallgattam. Valószínűleg rengeteget tanultam anélkül hogy  észrevettem volna. Erről a nyelvtanulási módszerről még biztosan fogok írni a közeljövőben, mert tényleg annyira hatékony és szórakoztató.

Kérek mindenkit, hogy ha tud nekem adni valami tutitippet a következő 3 hétre vagy a nagy napra vonatkozóan, akkor mindenképp ossza meg velem!! Még ha számára triviálisnak tűnik is, lehet, hogy nekem nagy segítség. Köszönöm!

27/32 Viva España

Soha nem voltak valódi súlyproblémáim. Álszentség lenne azt állítani, hogy az eddigi életemet a jojó effektus árnyékában töltöttem. Nem volt soha szükségem drasztikus fogyókúrákra, és nem is próbáltam ki minden lehetséges hollywoodi sztár diétáját.

Ennek ellenére - mint a nők 99%-a - sosem voltam elégedett az alakommal. Ki akar normál testalkatú lenni? A krízis ott kezdődött, amikor 9 éves korom körül Anyukám - természetesen mindenféle bántó szándék nélkül - megjegyezte, hogy nincs vékony lábam. Nem azt mondta, hogy vastag, csak hogy nem vékony. Szörnyű, hogy milyen korán bennünk van már a „dáma”… Nem hittem a fülemnek. Addig mindenhonnan csak azt hallottam, hogy milyen szép kis vékony kislány vagyok. Egyértelmű volt számomra (vajon ez már a média hatása??), hogy a vékony=szép, tehát ami nem vékony, az szép sem lehet. Mindenképpen akartam tenni valamit a dolog ellen. Elkezdtem „lábkarcsúsító” gyakorlatok után kutatni. A mélypont Kudlik Júlia: Ha az ember elmúlt annyi című gimnasztikai gyakorlatokat bemutató könyve voltJ (ez kb. 40+-os nőknek szól, akik meg akarják őrizni az alakjukat)

Természetesen nem találtam semmi használható gyakorlatot. A tudat, hogy vastag lábam van, végigkísér(tet)te az életemet. Ez nem azt jelenti, hogy nem hordtam rövidnadrágot, és iszonyú lelki problémákat okozott, de a lelkem mélyén zavart. Ahhoz azonban nem eléggé, hogy változtassak az életmódomon emiatt.

A változás nem is emiatt következett be.

Lassú folyamat volt, és így visszagondolva nem is értem, hogy miért tartott ilyen sokáig.

Soha nem táplálkoztam kifejezetten egészségtelenül, de nagyon sok édességet és felesleges cukrot tömtem magamba. Egy részt mivel alapvetően édesszájú vagyok, másrészt pedig mert rendszertelen életmódot folytattam 18 éves korom óta. Nagyon gyakran kellett útközben „bekapnom valamit”. A random pékséget és büfék pedig ugyebár nem a zöldségben és gyümölcsben gazdag alacsony zsírtartalmú ételekről híresek. Ahhoz pedig egyszerűen nem volta elég összeszedett és előrelátó, hogy előre elkészítsem az ételeket. Szerencsés alkatom van, így ennek ellenére soha nem híztam meg drasztikusan, de az a kis plusz mindig rajtam maradt.

Hasonló a sporttörténetem is. Soha nem éltem passzívan, de egy mozgásforma sem vált igazán rendszeressé az életemben. Ezért nem is hibáztatom a pasimat, amiért tavaly nyáron nem hitte el nekem, hogy a futás nem csak egy pár hetes hóbort, hanem tényleg komolyan gondolom. Azt hiszem az elején még én magam sem hittem el. Már pár hónap után kezdtem érezni, hogy valamiféle pozitív változás indult el az életemben. Nem csak a testemen éreztem, hogy ez jó,  hanem az életem minden területén:

-         -  elkezdtem jobban odafigyelni arra, hogy mit eszem

-          - erősödött a kitartásom

-          - az önsajnálat helyett („oh szegény külföldi lány milyen hátrányos helyzetben van itt a nagy Berlinben”) elkezdtem valóban a lehetőségeket keresni.

-         -  a nyelvre nem akadályként tekintettem, hanem kihívásként; egyre bátrabban kezdtem beszélni németül. (korábban úgy gondoltam, hogy a németek számára unalmas vagyok, mert lassan és hibásan beszélek)

-          - tudatosabban kezdtem az életemet tervezni és irányítani.

Az utóbbi 1 - 1,5 év életem egyik legeffektívebb és sikeresebb éve volt. Lefutottam egy félmaratont, anyagilag függetlenné váltam egy idegen országban, életemben először állandó munkám van (2 évig csak vágytam rá, hogy ennél a cégnél dolgozhassak J), a kapcsolatomat is megerősítette a személyes fejlődésem (már nem gondolom azt, hogy a boldogságot egy másik embertől kell várni...) és sokkal jobban érzem magam a bőrömben fizikailag (szálkásabb vagyok, és nem voltam beteg nem is emlékszem mióta),

ÉS

az utóbbi egy hét során 2 álmom teljesült/váltottam valóra:

- Beiratkoztam egy spanyol tanfolyamra!!!yeahhhh!!! (min. 2 éve terveztem már)

- vettem egy 27-es farmert, ami a legkevésbé sem túl szűk:-D (mivel nem fogyókúráztam, a fogyás egyszerűen az életmódváltásomnak tudható be, és a legkisebb megerőltetésembe sem került)

Bár a lábam még mindig nem vékony, büszke vagyok rá! Most már nem úgy gondolok rá, hogy vastag, hanem hogy izmosan formás.

 Ezzel a poszttal nem azt akarom üzenni, hogy mindenkinek el kellene kezdenie futni,  hiszen ugyanaz a recept nem mindenkinél válik be. Azt gondolom, hogy a kulcs itt maga az aktivitás, és a kitartás. 

Nem könnyű a kezdet, de aztán a dolgok szinte automatikusan következnek egymásból. Észre sem veszed, és új emberré válsz! 

10 km race

Imádom a futóversenyeket. Egy kis túlzással - sőt talán nem is olyan kicsivel - azért kezdtem el futni, mert tavaly tavasszal dolgoztam a berlini félmaratonon.  Annyira tetszett a hangulat és annyira lenyűgözött a látvány, ahogy emberek kihozzák magukból a maximumot, és a boldog arcok a célnál, a közönség lelkes bíztatása…Amikor aztán ősszel a berlini maratonon is dolgoztam, már tudtam, hogy a következő évben félmaratont fogok futni. Még nem jelentkeztem, de már hetente 2-3-szor jártam futni. Észre sem vettem, és a kezdeti lelkesedésből pár hónap alatt konkrét tervek lettek, és ezek a tervek (edzés, táplálkozás optimalizálása, test átalakulása), majd azok teljesítése egyre több önbizalmat adtak.

Még  4 hetem van a nagy megmérettetésig. Múlt vasárnap ahelyett hogy futottam volna ismét egy nagyon hosszú távot, úgy döntöttem, hogy megnézem, hogy a sebességem mennyit fejlődött, ugyanis kitartásban sokkal jobb vagyok mint sebesség terén ha 1 km-nél hosszabb a táv J Ezért beneveztem egy kisebb futóversenyre 10 km-es távon : Friedrichsfelder Gartenlauf (http://www.datahype.de/gartenlauf/index.php?option=com_content&view=article&id=55:ausschreibung-20-fgl&catid=39:ausschreibung&Itemid=62)

Már a nevéből is érződik, hogy nem egy ezreket megmozgató rendezvényről van szó. Amikor odaértem, úgy éreztem magam, mint kb. május 1-jén a Margitszigeten. Mindenki családostul, barátnőstül jött, mindenki kedves volt, közvetlen, ment a grillezés, stb.  Az volt az érzésem, hogy ide csak én érkeztem egyedül; még az is probléma volt, hogy hova pakoljam le a táskám, így végül egy szervező tette be valami biztos helyre.

Szóval a 2 km-es gyerekfutam és a 6 km-es rövidebb táv után, 10:30-kor (2 óra várakozás után) rajthoz állhattam végre. Ahhoz képest, hogy úgy érkeztem, hogy az egyetlen célom az, hogy 1 órán belül akarom teljesíteni a távot, a rajtnál már versenyhangulatban voltam. Ki akartam hozni magamból a maximumot, és nem a mezőny végén kullogni. (Ezért is kell néha versenyezni, mert egy sima edzés ezt nem hozza ki az emberből, legalábbis belőlem biztosan nem)

Nagyon nehéz volt. Rá kellett jönnöm arra, amit már eddig is sejtettem, hogy 10 km nem az én távom. Túl hosszú ahhoz, hogy a rövidtávú gyorsaságom kiütközzön, és túl rövid ahhoz, hogy a kitartásom diadalmaskodjon.  Pont az a középtáv, ami nekem nem fekszik. Mindent beleadtam, olyannyira, hogy 2000 m után én voltam a női mezőny élén. (Mivel a férfiakkal együtt futottunk, ez az előny egyáltalán nem volt számomra nyilvánvaló) Aztán 2 km után úgy éreztem, hogy akár meg is állhatok, mert nem tudok még 8 km-t ilyen vagy hasonló tempóban teljesíteni. Persze nem álltam meg, csak kicsit lelassultam, ittam pár korty vizet, hogy ne gyengüljek le teljesen, és próbálta egy tartható tempóra beállítani magam. (ez is egy gyenge pontom, tartani a tempót) Szép lassan be is ért egy-két nő, és le is hagyott, de azért figyeltem rá, hogy nem engedjek túl sokat magam elé :-). Végül (33 közül) 5. nőként értem célba 53:11-es idővel, amivel messze felülmúltam a tervet. Iszonyatosan kikészített fizikailag, még egy enyhe hányingerem is volt, de nagyon büszke voltam magamra, és végülis ez a legfontosabb.

Összességében nagyon örülök neki, hogy részt vettem ezen a versenyen, mert nagyon szép pillanatoknak és nagy emberi teljesítményeknek voltam tanúja, és magamról is meg tudtam egy-két dolgot, amit egy sima edzés soha nem tudna megmutatni.

Magam sem hiszem el, hogy a múlt heti motivációvesztett állapot után ma reggel sikerült kb. 30 km-t lefutnom. A Nike sportpántom (http://store.nike.com/de/de_de/?l=shop,pdp,ctr-inline/cid-102001/pid-254689/pgid-24691) ugyan 31,3 km-t mutatott, de biztosan fölémért, mert 3 óra 10 perc alatt az én tempómmal - ami nem olyan lassú, de azért annyira nem is gyors - nem reális. De az a lényeg, hogy 7 km-rel többet futottam egy huzamban, mint életem során bármikor. Hol van már az a félmaraton… ? J

Nagyon rákészültem mind lelkileg mind fizikailag a távra. Reggel megittam egy banán-eper turmixot és megittam fél liter izotóniás italt (a DM-ben lehet kapni por formában, Sportness Iso Drink a neve, vérnarancs ízű, és egész finom), aztán úgy egy órával reggeli után elindultam. Végül kiderült, hogy egy kicsit túlhidratáltam, mert kb. fél órával indulás után annyira kellett pisilnem, hogy muszáj volt egy parkban elintézni a dolgot. Nem valami elegáns dolog a Mittében egy parkban beguggolni egy bokorba, de egyszerűen nem volt más megoldás, és azt hiszem, végül senki nem látott. (Bár azt csak a dolog elintézése után vettem észre, hogy valaki aludt egy közeli padon, de akkor már úgyis mindegy volt J) 

Na, ezután már sokkal jobban éreztem magam, és azt kell mondanom, hogy csodák csodája, végig egész jól bírtam. 15 km-nél megittam egy kis csomag szénhidrát zselét (fogalmam sincs mi lehet a hivatalos megnevezése, de ezt is pl. a DM-ben lehet kapni, és csomó fél ízben létezik. Valaki émelyítőnek találja az ízüket, de szerintem egész finomak.), és kb. fél liter citromos vizet vettem még magamhoz a táv során, amit a nagyon kis praktikus övemben cipeltem magammal.

Ami nagyon sok energiát adott, az az volt, hogy nem unatkoztam futás közben, mivel nem a köröket róttam a szokásos kis közeli parkomban, hanem tettem egy nagyobb kört a városban. Olyan helyeken is futottam, ahol még soha nem is jártam, mindig volt mit nézni. Csak úgy pörögtek a km-ek. (Ezt nagyon ajánlom mindenkinek, akit az tart vissza a hosszabb távoktól, hogy egyszerűen megunja a dolgot! )Szerencsére az idő is mellettem állt, nem volt túl meleg, de nem is fáztam. Hasonló időt kívánok október 7-re is Budapesten!!

Természetesen, annak ellenére, hogy jól ment a futás, eléggé megviselte a testemet a táv, és határozottam szükségem volt 2-3 óra regenerálódási időre, mire készen álltam bármi aktivitásra, ami az ülésnél és a zuhanyzásnál több energiát igényel. J

A következő héten kicsit lazábbra veszem, de vasárnapra már beneveztem egy futóversenyre. Kíváncsi vagyok mire vagyok képes 10 km-en, ha mindent beleadok. We’ll see. J

Segítőtársaim voltak:

Nike sportpántom, amire ráférne már egy újrakalibrálás. Minden futásomra elkísér.

Nike öv és flakontartó. Nagyon praktikus, nem lötyög, de csak a hosszabb távoknál érdemes cipelni.

Nike Lunarlon márkájú futócipőm. Január óta minden  alkalommal őt használom, és még mindig mintha új lenne. nagyon szeretem.

És hogy senki ne mondhassa, hogy egy Nike freak vagyok:

Adidas karpánt, amiben a telefonomat vagy az Ipod-omat cipelem. A zene nagyon fontos motiváló tényező.

Change your habits

Vessetek meg, de én egészen tegnapelőttig nem tudtam, ki az a Seth Godin.…(egy amerikai vállalkozó, könyvszerző és public speaker, valamint nem mellesleg az ő blogja a legolvasottabb blog , az egy személy által szerkesztett kategóriában )Ha ti eddig is tudtátok, akkor valószínűleg nagyobb prók vagytok az üzleti világban , mint én.  Ami egyébként nem nagy teljesítmény, mert nálam ez határozottan gyenge pont.  De mint minden, ez is tanulható. És ettől az embertől aztán van mit tanulni…Zseniális!!

Amiről a minap a http://sethgodin.typepad.com/ -on olvastam, valószínűleg azért fogott meg annyira, mert épp aktuálisan ezen „dolgozom”. Arról szól az egyébként nagyon rövid blogposzt (Crash diets and good habits), hogy miért nem működnek a villám diéták és a rövidtávú üzleti turbótervek (ez a szó nem létezik, de gondolom, mindenki érti, mire gondolokJ.) Szóval azért nem működnek, „because they don’t change habits”, azaz nem a szokásainkat változtatják meg. 

Valóban nem ismerek olyan embert, aki turbó diétával lefogyott, aztán pár hónapnál tovább meg tudta tartani az alakját. Olyat sem ismerek, aki egy hónapos intenzív vizsgafelkészítő után letett egy nyelvvizsgát, és még 1 évvel később is sikerült volna neki.

Biztos vagyok benne, hogy az igazi, hosszú távú sikerért, tudásért meg kell dolgozni, és csak az így megszerzett értékek biztosítják majd az elégedettséget; minden téren. Még a szerelemért is meg kell dolgozni. Nem hiszek a „beleülős” kapcsolatok sikerében.

Whatever your plan may be, keep working on it and change your habits if it is necessary! ;-)

42 km

"A great pleasure in life is to do what they say you can't" (Paolo Coelho)

Régen elég sok Paolo Coelho regényt elolvastam, és az első néhány (Veronika meg akar halni, Az Alkimista,  11 perc) még kifejezettem tetszett is. Adott valami újat: egyszerű volt, érthető mégis bölcs. Mostanra már kicsit túl egyszerűnek is érzem Coelho regényeit, de még mindig szeretem ezeket a jól megfogalmazott, inspiráló bölcsességeket. Amikor azt hallom, hogy emberek lehúzzák az írót, hogy milyen primitív könyveket ír, mindig azt mondom, hogy egy-egy gondolatért igenis megéri elolvasni őket.
Ez az idézet nem tudom, hogy melyik könyvéből származik, az is lehet, hogy csak egy interjúban mondta, de nagyon igaz. Pontosan ezt érzem, pontosabba éreztem eddig a maratonnal kapcsolatban...Mindenki mondta, hogy nagyon sok az a 42 km, azt lehetetlen végigfutni, de én azt éreztem, hogy nekem sikerülni fog!!! most viszont azon a ponton vagyok, amikor már magam is elbizonytalanodtam, hogy meg tudom-e csinálni, és ez nem jó :-( Mélypont. A belső motivációm és önbizalmam megingott.

Az történt, hogy vasárnap reggel lefutottam 23 km-t, ami egyrészt egyéni csúcs (juhúúú), másrészt viszont annyira megfájdult a jobb bokám, hogy muszáj volt pár napot pihentetni. Minden nap többször kentem Voltaren krémmel, felpolcoltam, amikor csak lehetett, sőt úgy is aludtam, hogy 2 párnát betettem alá. Szóval a héten eddig csak bicikliztem (átlag 20 km/nap) és jógáztam, és csak ma (csütörtök) érzem először azt, hogy akár meg is kísérelhetnék egy laza futást. Csak közben bennem van a félsz, hogy megint elkezd fájni. jaaaaaaaaaaaaaj

http://www.budapestmarathon.com/en/marathon/maps/

Nem tudom, hogy ebben a helyzetben ez a megfelelő motiváció-e, de megnéztem újra a maraton útvonalát...Próbálom magamévá tenni, és talán így majd rövidebbnek érzem...vagy????

Hectic days

Mozgalmas, izgalmas és újdonságokkal teli 2 hét áll mögöttem. Olyannyira változatos időszak volt, hogy egyáltalán nem jutott időm bejegyzéseket írni, mert ugye összecsapni nem akartam.

Először is hazautaztam Magyarországra. A budapesti szeretteim meglátogatására most még a szokásosnál is kevesebb idő jutott sajnos, kevesebb mint két nap, de azért  1-2 órára szinte mindenkivel sikerült összefutnom. Ezektől a napoktól mindig nagyon sok szeretetet és energiát kapok. Nagyon nehezen viselném, ha nem tudnám megoldani, hogy legalább 2-3 havonta haza tudjak ugrani pár napra. Most pedig azért is különösen jó volt az időzítés, mert ugye éppen zajlott az olimpia, ahol ugyebár nagyon jól szerepeltünk, és nagyon jó volt érezni végre valamiféle MI érzést az egész országra vonatkozóan (nem pedig a politikai hovatartozásra). Előtte innen Berlinből elég bajosan tudtam csak követni az eseményeket, mert ugye tévénk nincs (illetve tévénk van, csak nem tudunk fogni semmilyen adótJ), a neten pedig valahogy nem sikerült beüzemelni az élő közvetítést. Budapesten pedig még az utcán is be tudtam kapcsolódni egy-két fontosabb meccsbe.

Kilátás a BKV hajóról

Természetesen nem maradt ki a Margit-szigeti futás sem; két kört lenyomtam, plusz az oda és a vissza út. Kb. 18 km-t futottam, és őszintén mondom: jól esett. Remélem, jó hatással van rám a budapesti levegő. Ez még jól jöhet október 7-én a maratonon :-D

Vásárcsarnok, Fővám tér (mindig betérek egy mákos rétesre :-)

Margit híd a Margit-szigetről. Ilyet látképpel élmény a futás. 

Ezután a nap után sajnos majdnem egy hetes  mélyrepülés kezdődött ami az egészséges életformát illeti: elutaztam a családommal Lengyelországba. Ez egy szervezetett buszos utazás volt, ahol természetesen reggel-este adott a menü, nap közben meg általában szendvicsen él az ember. Nem a legjobb étrend. Nagyon kedves volt a szüleimtől, hogy végig gondoskodtak a napközbeni táplálékról (direkt az én kedvemért, még gyümölcsöt is hoztak J), de azt hiszem, legközelebb inkább igyekszem gondoskodni saját magamról. Annyira másképpen táplálkozom a mindennapokban, hogy alig 1-2 napon belül éreztem a negatív változást: hiányzott a friss zöldség és gyümölcs, folyamatosan éhes voltam, evés után is, az arcbőröm úgy nézett ki, mint egy 15 évesé, stb.

Persze mindennek ellenére nagyon jó volt végre a családommal tölteni néhány élménydús napot! Bővebben erről egy következő posztban. 

PS: Elnézést a fotók minőségéért, mind telefonnal készült, és azt hiszem, még kísérleteznem kell a beállításokkal :-)

Mindig is féltem a rendszeres teljes munkaidős állástól. Szinte fóbiámmá vált, és úgy képzeltem el, hogy kb. az a vég, hogy az embernek semmire nincs ideje, és hogy az élet szürkévé és unalmassá válik. A dolog pozitív oldalát egyáltalán nem láttam anno. Viszont így 2 év szabad úszás után szeretném már, ha a szabadidőm nem azzal telne, hogy folyamatosan munkákat keresgélek, vagy azon stresszelek, hogy a következő hónapban miből lesz majd pénzem. Jelen pillanatban sokkal ideálisabb számomra egy fix állás, ezt fel kellett ismernem. Ha az embernek annyi terve van a jövőre vonatkozóan, mint nekem, akkor egy kicsit fel kell adnia a flexibilitásából a biztos jövedelem érdekében. Ha ezt a posztot 1-2 éve olvasom, nem hiszem el, hogy én írtam. Igen, valóban sokat változtam az elmúlt 1 év során, de a változás jó és szükséges is ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. Néha ki kell lépnünk a komfortzónánkból, mert csak így tudjuk azt tágítani. Fel kell adnunk valamit, hogy új dolgokat tudjunk beengedni az életünkbe, hogy tanulni tudjunk. Van egy nagyon jó mondás, valami régi bölcsesség lehet:

  Ha mindent továbbra is úgy csinálsz  ahogy eddig, minden úgy is marad, ahogy eddig.

Remélem, jól idéztem. A lényeg minden esetre benne van. Nagyon igaz. És szerintem sokszor csak miután már feladtunk valamit, jövünk rá, hogy igazából nem is jelentett annyit az egész, mint képzelted. A változás jó!! Főleg ha az ember boldogtalan a jelenlegi élethelyzetében. Egyszerűen fel kell mérni a lehetőségeinket az életminőségünk javítására, és hosszú mérlegelés nélkül lépni kell. Lehet ez bármi: étkezési szokások megváltoztatása, sport beiktatása az életünkbe, önállósodás a családtól, nyelvtanulás,  munkahelyváltás...Már csak maga a lépés megtétele is pozitív energiát ad. 

A következő posztban majd elmesélem, hogy nálam mik voltak a kezdeti lépések.

Organic or non-organic?

Tudom, hogy sokkal jobbat teszünk a testünknek, ha bio gyümölcsökkel és zöldségekkel tápláljuk, tudom, hogy mennyi méreg kerülhet egy hagyományosan termesztett és szállított termékbe, tudom, hogy akár súlyos betegségeket is előidézhetnek ezek az anyagok...(az ember azt gondolja, hogy egészségesen táplálkozik,
mert sok friss zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt, aztán pont ezek miatt betegszik meg, ez morbid :-(

Szóval mindezekkel a tényekkel tisztában vagyok, de aki járt már bio üzletben, az tudja, hogy a gyümölcsök, zöldségek gyakran dupla annyiba kerülnek, mint a hagyományos termékek. Sajnos egyelőre nem engedhetem meg magamnak, hogy mindenből a biot válasszam, és ez tény :-(( DE: utánaolvastam a neten (pl. http://greenopolis.com/myopolis/blogs/aresende/what-you-should-shouldnt-buy-organic ), és megtudtam, hogy itt is vannak fokozatok; vagyis nem minden zöldség és gyümölcs szívja magába nagy mértékben a mérgeket. Pl. az egzotikus gyümölcsök, mint a banán, kiwi, ananász, mangó, papaya nem organikusan is egészségesnek számítanak, és pl zöldségek esetében hagymából, spárgából brokkoliból stb. sem feltétlenül kell organikusat választani. (Természetesen az organikus mindig a legtisztább megoldás, de itt most szükségmegoldásról beszélek.)

Ahol FONTOS, hogy bio legyen, mert nagyon sok méreganyagot szívhatnak magukba:

Zöldség:
- édespaprika, zeller, saláta, spenót, burgonya, répa, zöldbab, stb.

Gyümölcs:
- alma (ami nagy kár, mert én kiló számra vagyok képes tömni magamba), nektarin, őszibarack, eper, cseresznye, szőlő, körte, stb.
(ezek az elsők a legtöbb listán. akit mélyebben érdekel a téma, az pl. a fent említett honlapon utánaolvashat)

Szóval egyelőre ezen az elven fogok zöldséget és gyümölcsöt vásárolni. Az ananászt és társait továbbra is a  piacon szerzem be, a többit pedig igyekszem bioboltban megvenni.
A tegnapelőtti "egzotikus" piaclátogatás eredményét itt láthatjátok:

an active day-off

A vasárnap  úgy alakult, hogy nem sikerült a heti hosszú futást beiktatnom, ezért úgy döntöttem, hogy a hétfő még az előző héthez fog tartozni, és a héten a hétfőivel együtt megpróbálok 4-szer futni.

Úgy volt, hogy hétfőn szabad vagyok, tehát lesz időm akár a betervezett 24-25 km-re is, de végül mégis dolgoztam déltől. Mivel állómunkát végzek, nem szerencsés úgy odamenni, hogy már eleve total kész van a testem, pont ezért cask 15 km-t futottam. Persze az sem kevés, de nagyon jól birtam a napot, tényleg. És ma (kedd) sem volt különösebb izomlázam, amin őszintén meglepődtem. Ezen felbuzdulva ma délután is elindultam a heti hivatalosan első edzésemre, de bárcsak ne tettem volna…

Egyrészt fáradt voltam, másrészt nem hagytam magamnak elég időt az uzsonna megemésztésére, és - hogy úgy mondjam - végig éreztem a kaját a beleimben. Ez elég guszta, de egyszerűen így volt. Szóval alig 5 km-t sikerült teljesítenem a betervezett 8-9 helyett.

Amit az esetből tanultam: a) mindig tartok egy pihenőnapot, b) maradok a reggeli, délelőtti futásnál (amikor még a gyomor viszonylag üres, és nagyon gyors az anyagcsere), vagy min. 3 órát várok az utolsó étkezés után, és cask utána indulok neki.

Ma voltam a törökpiacon, ami minden héten kedden és pénteken van itt Berlinben. (http://www.tuerkenmarkt.de/) Nagyon szeretek odajárni, mert egyrészt nagyon olcsó, másrészt mindenféle zöldség, gyümölcs van, amit csak akarok. Azon kívül lehet frissen préselt leveket (gránátalma, narancs, ananász, stb. akár keverve is őket), tipikus török és görög (!) ételeket (nyersen és készen is), bio és nem bio pékárut, sütiket is venni, valamint magvakat, olivát, zöldségpástétomokat. De még méterárut és rövidárut is talál ott az ember.

Ma pedig felfedeztem, hogy van  egy bio zöldséges stand is.

Mindig olyan megpakolva megyek haza a piacról, hogy szegény cangám alig bír hazavonszolni. A mai vásárlás kicsit különbözött a többitől. Holnap elmesélem, hogy pontosan miben is…. 

The colour of the week: GREEN

Hihetetlen, hogy ha az ember nyitottá válik valamire, mennyi csatornán árad felé az információ az adott témával kapcsolatban. Sokszor nem hiszem el, hogy korábban hogy lehettem annyira vak/süket, hogy nem realizáltam, hogy a téma mennyire ott lebeg a levegőben. Ebben az esetben: a green smoothie-k pozitív hatásai a szervezetre. Kb. egy éve figyelek jobban oda a táplálkozásomra, és hozok tudatos döntéseket ezzel kapcsolatban (korábban inkább a hízlal vagy nem volt a fő kérdésJ, bár igazából soha nem voltak súlyproblémáim.) És mindezidáig nem találkoztam ezzel a rendkívül egészséges táplálkozási módszerrel. Természetesen nem azt mondom, hogy nem tudtam a smoothie, mint olyan létezéséről, vagy még soha nem ittam volna gyümölcs smoothie-t. Azért hívom módszernek, mert nem egyszerűen arról szól ez a dolog, hogy heti egyszer összeturmixolsz egy banánt meg egy almát, és megiszod, hanem gyakorlatilag bármilyen gyümölcs és zöld levél (saláta, spenót, sóska, rukkola, stb.) kombinálásával ezek az italok gyakorlatilag az ember alapvető, napi táplálékává válnak.

Vera (Living here and there http://sunnywalk64.wordpress.com/), egy madridban élő magyar lány blogja hívta fel a figyelmemet a témára. Még nagyon az elején járok a dolognak, alig egy hete iszom naponta zöld smoothie-t, és még rengeteget kell utánaolvasnom a témának, de nagyon lelkes vagyok, és a testem imádja a rengeteg vitamint, amit a sok zöld és gyümölcs által kap.

A zöld smoothie-k fogyasztása gyakran együtt jár egy vegetáriánus vagy vegán életmóddal. Én - bár nagyon kevés húst eszem - nem vagyok egyik sem, mindamellett, hogy nagyon megértem azokat, akik felhagytak a húsevéssel. Én (még) egyszerűen nem vagyok azon a ponton, de figyelek a testemre, és mihelyt azt érzem, hogy nem kívánom, fel fogok hagyni vele. Nem szeretem a hirtelen meghozott döntéseket életmód kérdésekben, mert általában a hirtelen jött lelkesedés elillan, és a nagy elvek hangoztatása után hirtelen ott vagy ahonnan elindultál.  Ezáltal sok ember elveszti az autentikusságát. Én azt gondolom, hogy megalapozottan, lépésről lépésre lehet csak valóban életmódot váltani, folyamatosan figyelve a testünk válaszaira, és a gondolkodásmódunk alakulására. Na, elég az okoskodásból J

Látjátok, hogy én is mennyire az elején vagyok még az útnak. Nem az a célom a bloggal, hogy tanítsak, hanem inkább az, hogy egy forum legyen, amin hasonló érdeklődésű emberek megosztják egymással a gondolataikat, a tudásukat sok féle témáról. Hiszen az életben nem feltétlenül vesznek körül minkent olyan emberek nap mint nap, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Ez persze nem baj, de természetes, hogy az ember folyamatosan keresi a “hasonszőrűeket” :-D  

Faking seaside holidays in sunny Berlin

2 évvel ezelőtt még szánalmasnak találtam, ma viszont inkább aranyosnak, hogy a németek mennyire tudják értékelni a napsütést. Amint a felhők mögül akár csak 5 percre is előbújik a nap, ők már kint ülnek, nem számít, hogy egyébként cask 10 fok van. Ha pedig megérkezik a (pár hetes) nyár, a parkok csordultig vannak a bikiniben, fürdő (alsó)nadrágban (egyes park szegletekben akár anélkül) napfürdőző emberekkel. Ez hétvégén már annyira durva méreteket ölt, hogy nincs semi privát szférád…

Ma van szerintem az idei nyár eddigi legmelegebb napja itt Berlinben, és mivel szabadnapos vagyok, elsétáltam (kb. 3 perc) a közeli parkba egy kicsit olvasgatni, napozgatni, és nagyon jól is esett. Igaz, hogy még mindig hiányzik nyaranta a tenger, igyekszem is legalább évente egyszer eljutni valami meleg helyre, de hát a kicsit is értékelni kell, nem igaz? Egészen a múlt hét végéig kabátban jártam…ahhoz képest most szinte Hawaii-on érzem magam. J

Sminkesként természetesen nagyon érdekel a bőrápolás, a bőrvédelem; úgy gondolom, hogy a bőrproblémák megoldása nem az alapozó felvitelével, még csak nem is a hidratálással, hanem a helyes táplálkozással, belső hidratálással és általánosságban az egészséges életmóddal kezdődik.

Természetesen rengeteg teória létezik arról, hogy mi is az egészséges életmód része, táplálkozásban is és azzal kapcsolatban is, hogy mitől lesz szép a bőrünk, és mivel ártunk neki. Az esetek 90%-ában a napsugárzás kártékony hatásairól lehet olvasni, és arról, hogy minden eszközzel védekeznünk kell ellene, hiszen a bőr öregedéséért nagyon nagy részben Ő (a nap) a felelős.

Munkám során is rengeteg olyan - főként idősebb, de sajnos fiatalabbakkal is - nővel találkoztam, akik pigment zavarokkal, májfoltokkal küzdenek, és már nem tudják, hova forduljanak megfelelő fedésű alapozóért. Ez is azt erősíti meg, hogy a napsugárzás ellen védekezni kell.

Mivel igen sok az ellenérv, nagyon szöget ütött a fejemben az a youtube video (http://www.youtube.com/watch?v=VNxacwPe5Vw&feature=BFa&list=ULWye6RRHhBgs), amit ma délelőtt láttam. Egy brit nutritionist, Star Khechara azt mondja, hogy igenis ki kell tennünk magunkat a napsugaraknak, hiszen a nap energiát ad, és ez az egyetlen módja szervezetünkben a D vitamin előállításának. Az állati eredetű táplálékon keresztül bevitt D vitamint fake-nek nevezi. Természetesen nem arra buzdít, hogy minden “hófehérke” feküdjön ki a tűző napra 3 órára, és égesse magát szénné, hanem arra, hogy lassan és fokozatosan -de napvédő krém nélkül - napfürdőzzünk, mégpedig rendszeresen. A napvédő krémeket veszélyesebbnek tartja mint a napot. Ha pedig az ember már szerzett egy kis színt, az maga a napvédő “szer”. A helyes - gyümölcsökben, zöldségekben nagyon gazdag - táplálkozás is véd a leégés ellen. Azt mondja, hogy ha az ember nem kap megfelelő mennyiségű D vitamint, azzal elősegíti különböző daganatos betegségek kialakulását. Ezt arra hozza fel ellenérvként, hogy sokan a napsugárzást teszik felelőssé a bőrrák kialakulásáért. Miközben a napvédő szerek évről évre kelendőbbek a piacon, ezzel párhuzamosan a bőr rákos megbetegedéseinek a száma is felfelé ível. Ez valóban figyelemre méltó. Arról már korábban is hallottam, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen naptejjel védekezik az ember, mert azok a készítmények, amik kémiai úton védik a bőrt, maguk is kártékonyak.(Ennek biztosan még jobban utána fogok olvasni a napokban.)   

Ezen a videón felbuzdulva - mivel nekem azért már az áprilisi görög nyaralás és a 2 héttel ezelőtti magyarországi kiruccanás során let egy kis színem - ma másfél órát töltöttem a napon, mégpedig napkrém nélkül. Az arcomra sem tettem extra semmit, de még talán a délelőtt felkent SPF 25 -et tartalmazó arckrém hatott valamit, és azért biztos ami biztos feltettem napszemüveget és kalapot J

Azt már biztosan állíthatom, hogy nem égtem le, és nagyon szépen barnultam a relative rövig napon töltött időhöz képest. DE: egyrészt nem a földközi tengeri vagy afrikai napról beszélünk, hanem a szánalmas - magához képest azért persze meleg - észak-németországi napról, másrészt pedig azért még egy alkalomból nem vonok le messzemenő következtetéseket. Hozzáteszem, maga a nutritionist csaj Dél-Angliában lakik, ahol azért megint csak viszonylag nehéz leégni…

Szóval az a lényeg, hogy nem tudom eldönteni, hogy higgyek-e a teóriának. Ha valakinek van ezzel kapcsolatban infója, azt szívesen “meghallgatnám.” 

Igazi hősnek éreztem magam ma reggel, amikor a vasárnapi 2,5 órás futóedzés után képes voltam 7-kor kimászni az ágyból, és újra futócipőt húzni. Szeretek reggel futni. Az egyetlen nehézség benne az, hogy nem bírok éhgyomorral elindulni. Valami apróságot (pl. egy banánt) muszáj bekapnom, és szeretem a reggeli tejeskávémat is meginni előtte. A probléma nem is a kávé, mert az felpörgeti a szervezetet (még ha nem is a legegészségesebb módon), hanem a tej (nélküle ugyanis túl keserű nekem). Bár most épp zabtejjel és nem tehéntejjel ittam, mégsem tudta a gyomrom fél óra alatt feldolgozni az italt, tovább pedig nem akartam várni, úgyhogy inkább elindultam.

Futás közben fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy mennyivel gördülékenyebb lenne a reggeli sportba indulás, ha tartanék a hűtőben/mélyhűtőben szénhidrát dús és proteinben szegény reggeli falatkákat, amiken aztán nem kell a gyomromnak órákig nyammognia, és már fél órával felkelés után tiptop formában lennék.

A következőket gyúrtam össze, és fagyasztottam le apró adagokban:

2 banán
1,5 bögre zabpehely
1 bögre zabkorpa
2 sárgarépa (lereszelve)
2 evőkanál méz (ha valaki nagyon édesszájú, akkor mehet bele több is, úgyis ledolgozzuk aztán)
1-1,5 dl lefőzött kávé (nem tudom, hogy kielégíti-e a reggeli kávéigényemet, de próbaként így adagoltam)

A kávéval való kapcsolatom az utóbbi 1-2 évben úgy változott, hogy először napi kettőre redukáltam a korábbi inkább hármat, most pedig a reggeli kávém után már 90%-ban egyáltalán nem iszom többet. Még nem jutottam el arra az elhatározásra, hogy  feladjam, főként mivel néha alacsony a vérnyomásom, meg mert szeretem az ízét :-)) Azt viszont mindenképpen ki akarom próbálni, hogy egy-két hétre kihagyom a reggelimből, csak hogy tudjam, hogy milyen szinten függök tőle, mennyire tudom nélkülözni és milyen változásokat okoz a közérzetemben. Ez még a jövő titka, de abban biztos vagyok, hogy ha nem is napi szinten, néhanapján később is megiszom egy-egy bögre tejeskávét. Nem szeretem a tiltólistákat!

Eredmények, tervek

Úgy tűnik, programom első pontja hamarosan megvalósul. Szeptember környékén nagy eséllyel lesz egy állandó munkám :-D Szóval ha minden igaz, happiness project első pont: pipa!!!

Most 3 napom is szabad egymás után, és ezt az időt most egy kis rendszerezésre, pihenésre és feltöltődésre szánom. Múlt héten ismét beiratkoztam egy fitness klubba, ahol van szauna is végre, úgyhogy azt hiszem mindjárt el is megyek egy kicsit "melegedni". Iszonyatosan szeretek szaunázni, és nagyon jót is tesz a testemnek, úgyhogy heti 2-szer mindenképp el fogok járni mostantól. (Jó módszer a téli depresszió  megelőzésére is, amire amúgy hajlamos vagyok sajnos, illetve az voltam.) A tegnapi kimerítő 21,5 km-es futás után azt hiszem, egy kis lazulásnál többre ma nincs szükségem. Aztán holnap ismét irány a park.

Ja, amire jobban kell figyelnem: a kapcsolataim ápolása. Néha annyira koncentrálok az életem alakítására, és a párkapcsolatomra, hogy nem figyelek eléggé oda  a barátaimra és a családomra. Ami pedig nagyon fontos része a teljes egésznek

                                      (http://planetthrive.com/2009/04/living-a-holistic-life/)

Ezt az ábrát eredetileg Joshua Rosenthal Integrative Nutrition című könyvében találtam, és nagyon magával ragadott, mert annyira igaz. Csak úgy élhetünk teljes életet, ha mindenre odafigyelünk. Megehetjük a világ összes brokkoliját, vagy sportolhatunk heti 5-ször, ha egyébként nem figyelünk a szeretteinkre, vagy nap mint nap stresszel a munkánk.

Önérzet és önbizalom

Nincs ezen mit szépíteni: minden kezdet nehéz. Akár egy új sportágba kezdünk bele, akár egy új nyelv elsajátításába (tipikus, hogy milyen "kezdetek" jutnak eszembe:-), akár bármi más komplex dologba. Egy új országban gyökeret verni sem éppen könnyű.
Az elején - főleg mivel a nyelv is óriási probléma volt - nagyon sok problémám adódott: pl. a magyar bankkártyámmal nem tudtam fizetni a szupermarketben (most már tudom, hogy azért, mert egyszerűen az az üzlet nem fogad el mastercardot), minden hivatalos dolog elintézéséhez segítségre volt szükségem (ami már bárkinek frusztrációt okozna, tehát annak,aki olyen önérzetes, mint én pláne), teljesen hátrányos helyzetűnek és alsóbbrendűnek éreztem magam minden munkainterjún az anyanyelviekkel szemben, nem volt itteni biztosításom, tehát csak vészhelyzetre voltam biztosítva..stb. A helyzet azóta nagyon sokat változott persze; minőségi változások következtek be az életemben, főként az elmúlt egy év során: meg munkát szereztem magamnak teljesen egyedül, bankszámlát nyitottam t.e., biztosítást intéztem t.e., lefutottam egy félmaratont, barátokat szereztem...stb. Más szóval Németország valóban a második otthonom lett.

Azt hittem, az önbizalmam is óriásit fejlődött az évek során, ma viszont újra előjött belőlem az "ez nem fair" érzés, amikor nem engedtek be a konditerembe, mivel másodszor sem volt nálam a címbejelentő lapom, ami elvileg a regisztrációhoz tartozna. Rögtön az a nagyon buta érzés kerített hatalmába, hogy biztos negatív megkülönböztetésben részesülök, mert külföldi vagyok...Az a baj, hogy rögtön felhúzom magam az olyan helyzetekben, amikor tehetetlennek érzem magam, és át sem gondolom a szitut. Hiszen hol is vagyok?? Németországban, a szabályok szentélyében. Itt nincsenek kiskapuk, illetve sokkal kisebbek azok a "kapuk" mint Magyarországon. Megszoksz vagy megszöksz.

Alapvetően utálom a szabályokat; nem szeretem, ha korlátoznak, de már vagyok annyira felnőtt, hogy felfogjam a szükségességét néhány korlátozásnak. Mondjuk úgy, hogy nem mindenki rendelkezik olyan I.Q.-val és E.Q.-val mint én. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy én extrém intelligens vagyok, hanem azt hogy extrém sok hülye futkos a világban, és őket igenis szabályozni kell :-))

Szóval Németországban sok szabályt kell betartanunk, de emellett erős jogokkal is rendelkezünk. Én is, mivel adófizető EU polgár vagyok életemben először:-D Szóval azt hiszem, nem duzzogok sértettségemben, hanem inkább holnap visszamegyek a konditerembe és bemutatom a címbejelentőmet. Ez így a lelkemnek is jobb lesz! Az pedig a legfontosabb.

tandem

Lehet, hogy csak nekem okoz gondot egy idegen országban teljes értékű emberként élni...de őszintén szólva nem hinnem, hogy egyedül vagyok a problémával. Már nagyon sokat tettem annak érdekében, hogy leküzdjem a gátlásaimat, a kezdetekhez képest már sokkal de sokkal jobban érzem magam: megtanultam elég jó szinten a nyelvet, és ennek köszönhetően vannak barátaim, rendszeres munkám, jövedelmem, hobbim. Ez már egy teljes életnek mondható, sőt ha őszinte akarok lenni magamhoz, sokkal inkább úgy élek, ahogy mindig is akartam, ahhoz képest ahogy anno Magyarországon éltem. Természetesen nem tudok, és nem is akarok elszakadni a családomtól és az otthoni barátaimtól, ők mindig is hiányozni fognak az itteni életemből. Ezen semmilyen jólét és sikeres önmegvalósítás nem változtathat.
Nem tudom lehetséges-e egy idegen nyelvet anyanyelvi szintre fejleszteni, mindenesetre nekem még az is nagyon nehezen ment, hogy eljussak egy olyan nyelvi szintre, amivel már szórakoztató a beszélgetés és amivel tudok dolgozni. Az nem kérdés, hogy követek el hibákat, mindig is fogok. DE nagyon fontosnak tartom, hogy amennyire csak lehet, fejlesszem magam. Nem akarok leragadni ezen a szinten, bármennyire kényelmes is volna : nem tökéletes, de mindenki megért, és bármit el tudok intézni. Éppen ezért kerestem magamnak egy tandempartnert, vagyis egy német anyanyelvűt, aki magyarul akar tanulni. Persze neki én sokkal inkább a magántanára vagyok, mint a beszélgetőpartnere, mert elég keveset tud magyarul, de ha cserébe ő kijavítja a hibáimat és új kifejezéseket tanít, én szívesen tanítom magyarul. Úgyis mindig akartam magyart tanítani.
Nem tudom, mennyi haszna lesz a dolognak, de ha hetente 2-vel kevesebben mosolyognak rám, miközben beszélek - gondolva, hogy milyen cuki az akcentusom - akkor már megérte...

otthon, boldog pillanatok

Ezt a bejegyzést 2 héttel ezelőtt írtam, de mivel eléggé hektikus 2 hét áll mögöttem, csak most teszem közzé:

10,2 km ma reggel. ezek a kedvenc futásaim, amikor otthon vagyok a szüleimnél, és apukám eljön velem a határba futni. Ő persze biciklivel jön, de nem számít. Mivel itthon tombol a nyár, óriási hőség van, amit Berlin csak nagy ritkán lát, reggel fél 8-kor indultunk, és fél 9-re már újra otthon is voltunk. Aztán elővettem a mélyhűtőből az eperszezonban kifejezetten nekem lefagyasztott epret, és csináltam belőle egy eperturmixot.

Szeretem ezeket a rövid, de tartalmas és szeretettel teli itthon töltött napokat: rétest sütni anyukámmal, játszani az udvaron a kutyákkal, együtt uzsonnázni (kb 2 órával ebéd után) az öcsémmel és századszor is végighallgatni a mama gyerekkori történeteit...Ezek azok a dolgok, amiket a távolság még inkább fontossá tesz, amiket sokkal inkább tudok értékelni, mióta a hétköznapjaink egymástól 900 km távolságra  zajlanak.

maratonláz

16 km-nek indult, 18 lett belőle...igen, majdnem lefutottam egy félmaratont egy spontán kedd délutáni edzés során, és mindezt egy idősebb úrnak köszönhetem, aki szintén velem együtt a parkban rótta a köröket. Kb. 5 km-nél szólított le, és aztán olyan jól elbeszélgettünk, hogy észre sem vettem, hogy közben újabb 10 körön túl vagyunk. Nagyon érdekes volt, az öreg már kb. 40 éve fut rendszeresen, és kb. ugyanennyi maratonon van túl... nagyon kemény, 70 éves, és még mindig rendszeresen fut, kondizik, szaunázik...abban a korban amikor egy átlagos magyar már gyakran bottal jár. És hogy csillogtak a szemei. Testileg és szellemileg is annyira frissen tartotta a sport...nagyon motiváló találkozás volt!
nem adom fel, elterveztem, és véghez is viszem!! Pontosan 100 nap múlva (október 7.) Budapesten lefutom a 42 km-t!!   

Ma sikerült 10 km-t lefutni, ami elegendő motivációt ad ahhoz, hogy végre rendesen nekiálljak edzeni az októberi Budapest maratonra. Még van 3,5 hónapom. Heti 3 futás + a szokásos biciklizés és júliustól mindenképp veszek fitness bérletet, szóval heti 1 jógát is be tudok iktatni, plusz szauna végre. Imádom a szaunát.
Most nagyon ráálltam a testem rendbetételére. Abszolút azon a véleménye vagyok, hogy a boldogság vagy akár nevezzük csak elégedettségnek alapja, hogy a testünkben jól érezzük magunkat. Én az utóbbi időben nem éreztem jól magam benne: tiszta pattanás volt az arcbőröm (ami amúgy viszonylag száraz), elkezdett nőni a fenekem és a hasam, a combomon megjelentek a narancsbőr jelei, a körmöm mindig is gyenge volt...ergo minden jel arra mutat, hogy itt az ideje összeszedni magam.
Nem értem, hogy sok nő miért nem veszi észre, hogy pl. a problémás pattanásos arcbőrre nem a full coverage alapozó a megoldás, hanem  talán oda kellene figyelni a helyes táplálkozásra vagy a munkahelyi stresszt kellene megtanulni kezelni. Vagy ha valakinek vízhiányos a bőre pedig alapvetően nem száraz, akkor több folyadékot kell inni. És a sor nagyon hosszú. Természetesen fontos a mindennapi "tűzoltás", de a cél mindig a probléma gyökereinek a feltárása kell hogy legyen. Oda kell figyelnünk a testünk jelzéseire.
Szóval én nem akarok ezek közé a nők közé tartozni. És nem is fogok.

Június 10. (telefon bejegyzés)

Kicsit válságba kerültem a bloggal kapcsolatban, mert valahogy nem tudom, hogy tudnám a tervet kisebb alpontokra lebontani. Őszintén szólva mostanában időm sincs arra, hogy nagyon átgondoljam a dolgokat, annyira leköt a munka. Nagyon rajta vagyok, örülök, hogy újra rendszeresen pénzt keresek, és az sem érdekel, ha többet dolgozom, mint amennyi normális lenne. Persze ismerem magam, és tudom, hogy hamarosan besokallok majd, és elkezdek nyavalyogni, hogy semmire sincs időm, stb. Na ezt szeretném minél előbb megakadályozni... mihelyt megjön a fizum, megajándékozom magam valamivel, talán egy új táskával vagy cipővel.

Aztán talán már ezen a hétvégén elkezdek újra futni, és jövő héttől kezdem az edzéstervet. Kicsit a táplálkozásunkat is fel kellene dobni...Szóval van dolgom...

De ami a legfontosabb:fel kell hagynom azzal, hogy elkezdek elégedetlenkedni mihelyt valami nem úgy alakul, ahogy elterveztem, hisz tulajdonképpen legtöbb dolog nem úgy alakul, ahogy tervezzük, és így hamarosan egy nagyon boldogtalan ember válik belőlem...Sajnos múlt héten megint elfelejtettem, hogy tulajdonképpen milyen jó nekem, és belehergeltem magam egy teljesen felesleges és értelmetlen gondolatba, és igazságtalanul szemrehányást tettem egy embernek, aki csak jót tett velem a napokban, csak nem feltétlenül olyan formában, ahogy én azt elképzeltem...

1.pont

Csak pár nap telt el, mióta megírtam az első bejegyzést a blogomban, és mintha minden mintegy varázsütésre rendbe jött volna. Persze annyira nem vagyok naiv, hogy elhiggyem, hogy valóban csak ennyi kellett. Ha valaki fogyókúrázni kezd, akkor is az első pár nap jön a gyors siker, aztán a hosszú, hetekig vagy akár hónapokig tartó szenvedés, ami hoz valamilyen eredményt, hogy aztán a fogyókúra végeztével ugyanolyan kövérek legyünk, mint azelőtt.
Én pontosan ezt a sztorit szeretném elkerülni az én kis "kúrámban", illetve pont ez az, hogy nem akarom hogy kúra legyen, inkább egy komplett életmód váltás, vagyis inkább felfogás váltás :-) Meg akarom találni mindazokat a tényezőket, berögződéseket, amik blokkolnak, amik feszélyeznek, amik miatt az effektivitásom és a kreativitásom egyenlő a nullával, és le akarom győzni őket. Nem lesz egyszerű 29 évnyi szorongást és negatív hozzáállást megsemmisíteni, de jobb később mint soha.
Elsőként az állandóságtól való félelmemet próbálom legyűrni, és minél hamarabb szerzek magamnak egy állandó munkát. Igen, akár teljes munkaidőben fogok dolgozni, ha kell. Hihetetlen, hogy ennyi éven át ódzkodtam ettől a lépéstől. Pedig amennyi tervem van a jövőre nézve, ennyi áldozatot meghozhatok. Szóval azt gondolom, hogy elsőként ez a legfontosabb lépés, amitől az önbecsülésem és az optimizmusom is növekedni fog, aztán majd minden mást a munkámhoz igazítok. Saját tapasztalatomból kiindulva tudom, hogy bármilyen szoros időbeosztás mellett is lehet az ember effektív, ha megtanulja jól menedzselni az életét (további pontok egyike), és bármilyen sok időt el lehet tölteni úgy, hogy később fogalmad sincs arról, hogy mit is csináltál és semmi eredménye nincs a tevékenységnek, még csak nem is kapcsol ki; csak úgy folyik ki az idő a kezed közül. Szóval a MUNKA most a legfontosabb.Pillanatnyilag ugyanis hiába van sok időm, pénz nélkül semmi nagyszabású dologba - de még kicsikbe sem- nem vághatok bele, így valóban csak telnek a napok értelmetlenül.

Project 2012: Happiness

Az a fajta ember vagyok, aki sosem igazán elégedett. Tudom, ez egy nagyon rossz tulajdonság, mert megkeseríti az ember életét, tönkre teszi működő kapcsolatait, stb. Éppen ezért eldöntöttem, hogy le fogom küzdeni ezt a genetikai okokból létező tulajdonságomat, és igenis megtanulok boldog lenni, és megtanulom értékelni mindazt, amim van...ami sokkal de sokkal több, mint ami az emberiség 99%-ának megadatott. Igen, én alapvetően úgy érzem, hogy a szerencsés 1%-ba tartozom. Hiszen van egy szerető családom, rengeteg barátom, hűséges vőlegényem, 2 diplomám + egy szakmám, beszélek 3 nyelven, szerencsés vagyok a külső adottságaimmal is. TUDOM, mindenem megvan, és éppen ezért nem akarom megvárni, amíg valami nagy csapás ébreszt rá arra, hogy mennyire boldog is lehettem volna ebben a 'paradicsomban', ha nem nehezítem meg saját magamnak az életet. 

Fiatalabb koromban úgy képzeltem, hogy író leszek később. Gyerekként még próbáltam is regényeket meg meséket írni, de persze azok még tényleg nagyon primitív, gyerekes próbálkozások voltak. Aztán később - mivel komoly ihlet nem érkezett - fel is hagytam a próbálkozással, mert félek a középszerűségtől. De talán a lelkem mélyén még mindig dédelgetem ezt az álmot, hogy egyszer még valami csoda születik a 'tollamból' - bár mostanában egész más dolgokkal igyekszem lekötni magam. A vágy - viszont - nagy érzelmeket megélni, különleges helyekre eljutni, új embereket megismerni, új dolgokat kipróbálni, s mindezek során fejlődni, megmaradt. S ha semmi ilyesmi nem történik, befordulok, és elkezdek mesteri fokon szenvedni, ami odáig fajul, hogy még az ágyból kikelni sincs kedvem,  s mindez anélkül, hogy komoly problémám lenne. Igen, szánalmas.Nem vagyok elég ihletett a művész élethez, de nem tudok normálisan betagozódni a társadalomba. Nem bírom a monotonitást, unom a hétköznapokat. Pedig ha egy kicsit nyitnék, biztos a hétköznapokban is megtalálhatnám a szépséget, a napi kicsi de értékes újdonságot. S pontosan ezt is fogom most először csak magamra erőltetni, és aztán szépen lassan a személyiségem részévé tenni. A következő postban leírom a nagy tervet.